Április

Április
Kabay
János
Élete
Kabay János 1896. december 27-én született Bűdszentmihályon. Érettségi vizsgáját a hajdúnánási gimnáziumban tette le, majd 1915-ben a Budapesti Műegyetemen kezdte meg vegyészmérnöki tanulmányait. Az egyetemet fél év után ott kellett hagynia, mert be kellett vonulnia katonának. Az I. világháborút követően bátyja gyógyszertárában kezdett gyakornokoskodni, és beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetemre, ahol 1923-ban meg is szerezte gyógyszerész oklevelét, egy évvel később pedig az esküt is letette.
Kabay ezt követően a Gyógynövény Kísérleti Állomáson kezdett dolgozni, ahol feleségével, Kelp Ilonával kidolgozták a morfinnyerés ipari módszerét. A későbbiekben ezt továbbfejlesztették, és kidolgozták a száraz eljárást, melyet tíz országban szabadalmaztattak. Ezzel pedig, világszerte elkezdődött a morfin ma is ismert ipari előállítása.
Kabay János folytatta kutatásait annak érdekében, hogy még gazdaságosabbá tegye a morfingyártást, ám 1936-ban egy sérvműtétet követően, vérmérgezésben, mindössze 39 évesen váratlanul elhunyt.
Munkássága

Kabay János a „morfingyártás magyarországi atyjaként” vált világszinten ismertté. A morfint a mákszalmából mai napig az ő módszere alapján állítják elő.
Első nagy felfedezése „zöld eljárásként” ismert, mely során 1925-ben a még zöld máknövényből sikerült kinyernie a morfint, az ópium fázis elkerülésével. A későbbiekben szabadalmaztatta módszerét, és 1927-ben megalapította az Alkaoida Vegyészeti Gyárat. A gyár viszont, már a kezdetekben pénzügyi nehézségekkel küszködött a morfin előállításának költségessége miatt, ezért Kabay egy gazdaságosabb módszer kutatásába kezdett.
1931-ben dolgozták ki feleségével az úgynevezett „száraz eljárást”, amely forradalmasította a morfin gyártását. A korábban értéktelennek hitt, kicsépelt mákszalmából, az új módszer segítségével egyre több morfiumot sikerült termelnie a gyárnak. Találmánya világszenzációvá vált, és olyan problémát oldott meg vele, mellyel gazdag, jól felszerelt francia és német laborokban több száz évig hiába próbálkoztak.
