December

December

Richter

Gedeon

Élete

Richter Gedeon 1872. szeptember 23-án született Ecséden. Szülei korai halála miatt, egy éves korától, testvéreivel együtt, családtagjai nevelték Gyöngyösön, ahol a középiskola elvégzése után a helyi gyógyszertárban volt gyakornok. 1893-ban iratkozott be a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészeti, majd Orvosi Karára, ahol kitűnő eredménnyel végzett.

Az egyetem elvégzése után négy évig európai tanulmányúton volt, ahol a nyugati országok gyógyszertáraiban szerzett tapasztalatot, és betekintést nyert a modern gyógyszertári és üzemi gyógyszerészetbe. Hazatérését követően vállalkozásba kezdett, és 1901-ben megvásárolta az Üllői úton található Sas patikát. Ezen a helyen, laboratóriumot alakított ki és működtetett, ahol organoterápiás gyógyszereket állított elő. Korai sikerének köszönhetően hat évvel később telket vásárolt Kőbányán és felépítette az első magyarországi gyógyszergyárat.

1902-ben vette feleségül Winkler Annát, akinek családja sokat segített a gyógyszergyár működtetésében. Richter egész életében törekvő, szorgalmas, alkotó ember volt, még hetvenes éveiben is mindennap bejárt a gyárba. Halála 1944. december 30-án következett be, amikor a Nyilaskeresztes Párt tagjai 49 másik férfival együtt kivégezték.

Munkássága

Richter Gedeon számos gyógyszertárban fordult meg és szerzett tapasztalatot, mielőtt megnyitotta volna laboratóriumát az Üllői úti Sas patikában. Pályájának kezdetén organoterápiás készítményeket gyártott, állati szervekből. Később az adrenalin felfedezésével új szintre emelte ezeket a gyógyszereket, melyekre így még nagyobb lett a kereslet. Első organoterápiás készítményét, a vérnyomást növelő mellékvesehormon-kivonatát, az adrenalint, ma is használják a gyógyászatban.

Richter nevéhez fűződik az 1912-ben szabadalmaztatott Kalmopyrin és a Hyperol fertőtlenítő tabletta feltalálása is. A hidrogén-peroxidot karbamiddal tartósított szilárd vegyület, melyet Hyperol néven ismertek, nagy szerepet játszott az első világháború alatt. Bekerült a honvédségi alapfelszerelésbe, használatát pedig kötelezővé tették az egészségügyi sátrakban. 1911-ben előállította az acetilsav legstabilabbnak tekinthető, vízoldékony sóját, a kálciumacetil-szalicilátot, amely Kalmopyrin néven máig az egyik legismertebb gyógyszer Magyarországon.

Az organoterápiás készítmények, a sztenderdizált növényi szerek és az első szintetikus termékek (Kalmopyrin és Hyperol) megalapozták a Richter gyógyszervállalat hírnevét, és az élvonalbeli nemzetközi szállítók közé emelték.

A Gedeon Richter gyógyszergyár napjainkban is, újabbnál újabb beruházásokat hajt végre. Jelenleg, a magyarországi anyavállalat mellett, 5 országban működnek gyógyszergyártással foglalkozó leányvállalatai. A Richter vállalatcsoport mai napig nagy hangsúlyt fektet az innovációra, fő profiljának globális fontosságát pedig, az originális kutatás és fejlesztés terén elért eredmények is bizonyítják.