Január

Január

Semmelweis

Ignác

Élete

Semmelweis Ignác 1818. július 1-én született. Tanulmányait a székesfehérvári és a budai Egyetemi Katolikus Gimnáziumban végezte, majd a középiskolát befejezve, a Pesti Tudományegyetem kétéves bölcsészeti kurzusára iratkozott. Apja akaratának eleget téve, 1837-ben jelentkezett a Bécsi Egyetem jogi karára, ám még ebben az évben átiratkozott az orvosi karra. 1844-ben szerezte meg orvosdoktori diplomáját Bécsben, valamint szülészmesteri oklevelét is ugyanakkor vette át, egy évvel később pedig sebészdoktorrá avatták.

Semmelweis a diploma megszerzése után is folyamatosan képezte magát, különböző belgyógyászati, boncolási és patológiai előadásokra járt. Megpályázta a tanársegédi állást Klein professzor Szülészeti Klinikáján az Allgemeines Krankenhaus-ban, amelyet 1846-ban el is nyert, ám néhány hónappal később Breit orvostanár, akinek helyére korábban Semmelweist felvették, visszatért, és így elveszítette állását. A későbbiekben angol nyelvórákat kezdett venni, és az Írországba, Dublinba távozás gondolata foglalkoztatta, de végül 1847. március 20-án visszahelyezték állásába.

1847 márciusában Velencébe utazott pihenni, ám barátja, Jakob Kolletschka, halálhírének hallatán visszatért, és elkezdte vizsgálni halálának körülményeit. Ekkor ismerte fel a fertőtlenítés és a sterilizálás fontosságát az orvoslásban.

1848 tavaszán, Semmelweis több társával együtt tagja lett a bécsi forradalmi Nemzeti Gárdának, de ettől függetlenül hivatását folyamatosan gyakorolta. Tanársegédi megbízatása az Allgemeines Krankenhaus-ban 1849. március 20-án lejárt. Ezután kétszer is kérvényezte a magántanári címet, amelyet második alkalommal meg is kapott. Kinevezését követően viszont, visszatért Pestre.

1851-ben fizetés nélküli, tiszteletbeli főorvosként átvette a Pest város közkórházaként funkcionáló Szent Rókus Kórház szülészeti osztályát, 1855-ben pedig, a pesti egyetem elméleti és gyakorlati szülészet tanárává nevezték ki.

A halála előtti években megjelenő furcsa magatartása miatt, a Döbling-i elmegyógyintézetbe utalták, ahol 1865. augusztus 13-án, kétes körülmények között hunyt el.

Munkássága

Semmelweis Ignác rendkívül fontos szerepet játszott a modern orvostudomány fejlődésében, különösen a higiénia és a fertőzések terén. Ő volt az első, aki felismerte a gyermekágyi-láz okait és kidolgozott egy egyszerű, de hatékony módszert a fertőzések megelőzésére.

Rámutatott a kézmosás jelentőségére az orvosi ellátásban, mivel észrevette, hogy azokon a klinikákon, ahol az orvosok és a nővérek rendszeresen kezet mostak, a gyermekágyi-láz okozta elhalálozások aránya sokkal alacsonyabb volt. Ennek hatására kidolgozott egy kézmosási protokollt, ami a fertőzések minimalizálásához vezetett.

Semmelweis nemcsak mint szülészorvos, hanem mint sebész is kiváló tevékenységet folytatott, így hazánkban elsőként végzett petefészek-műtétet és másodiknak császármetszést. Munkássága elengedhetetlen volt ahhoz, hogy az orvostudomány és a sebészet a napjainkra elérje azokat az eredményeket és szabványokat, amelyeket ismerünk és alkalmazunk.